Aktuális kerti munkák május hónapban

2021.05.01 Szerző: Király László

Az év ötödik hónapjában járunk, amely legtöbbek számára a legkedvesebb időszak. Minden virágzik, zöldül, és az utolsó fagyos éjszakáknak is búcsút intünk.

Aktuális kerti munkák május hónapban
Fénykép forrása: PxHere.com

Májusban nagyon sok dolgunk van a kertben, ilyenkor kell mindent megtennünk azért, hogy növényeink egészséges, szépek legyenek. Május a legjobb hónap a gyomirtásra, ugyan akkor a kártevők és kórokozók is teljes gőzzel munkába állnak. Lássuk, milyen teendők várnak ránk májusban a kertben.

Virágok és társaik:
A fagyosszentek elmúltával az összes fagyérzékeny virág /egynyáriak/ a szabadba kerülhet. Dáliát el lehet ültetni.
Időszerű az egynyári virágok vetése, mint pl. oroszlánszáj, körömvirág, pillangóvirág, napraforgó.
A gyep újra vetése vagy pótlása magvetéssel a régi fű közé.
Vízi- és mocsári növények ültetése a kerti tó vizébe, amely lassanként már felmelegszik. Most lehet a földlabdás, konténeres fásnövényeket, illetve a tűlevelűeket ültetni. A konténeres évelők a többi konténeres növényhez hasonlóan most, de akár később is nyugodtan ültethetők. A hagymás virágokat hagyjuk visszahúzódni, és csak az elszáradt leveleket távolítsuk el. Csak így áll majd rendelkezésre elegendő erő a következő évi bő virágzáshoz. A hónap végén néhány szobanövényt is kivihetünk a szabadba. Az érzékeny edényes növényeket kihozhatjuk a telelő helyükről. Míg a leander néhány mínusz fokot elvisel, más „egzotikus” növénnyel meg kell várni az utolsó fagyokat. A szükséges visszavágást, átültetést és mindenekelőtt a tápanyagutánpótlást el kell végezni.

Zöldségek és fűszernövények:
Téli káposztafélék termesztése: minél korábban vetünk, annál erősebb lesz a növény a tél előtt. A vetéssorok közötti talajt újra és újra mulcsozni kell, így laza marad. Minél nagyobb a növény, annál többször lehet mulcsozni. A mulcsozás helyett a sorok közé vethetünk zsázsát, spenótot, retket vagy hónapos retket, valamint egynyári fűszernövényeket. A gyomok sajnos ismét erőre kapnak. A legtöbb gyomnövényből komposzt készíthető.
Figyelem! Ne keverjünk virágzó gyomnövényt a komposzthoz, mert a magokról elszaporodnak. A karósbab vetésére is érvényes, hogy a kevesebb több! Karónként legfeljebb hat szem babot vessünk. Időszerű a káposzta, a karalábé, póréhagyma, saláta és zeller kiültetése. Az uborkát, batátát, paradicsomot és paprikát a hónap közepén lehet kiültetni. Az érzékeny növényeket takarjuk le fátyolfóliával. A zellergumó nem fejlődik ki, ha a növény csak egyetlen egyszer is megfázott. Valamennyi egynyári növény kiültethető.

Gyümölcsöskert:
Az orsó és a termőkaros koronájú gyümölcsfákat az utolsó fagyoktól célszerű fátyolfóliával védeni. A virágzó szamóca is veszélyeztetett. Az enyhe fagytól úgy védekezhetünk, hogy este vizet permetezünk, ez véd a -1 -2 C-os hideg ellen. A ribiszke és az egres most virágzik, ezért több nedvességet igényel. Óvatosan kell öntözni, és mulcsozni-fűnyesedékkel vagy kéregmulccsal. A bogyós termésű gyümölcsöknél a gyümölcshullást a vízhiány mellett a nem megfelelő beporzás okozhatja. Ültessünk különféle fajtákat, mert számos bogyós termésű cserje nem öntermékeny, ezért pollenadó kell a megtermékenyítéshez. A termőkarosok fiatal hajtásait vissza kell csípni. Az őszibarack hajtásait szükség szerint szabályozni kell.

Növényvédelem:
Májusban jelenik meg a legtöbb kártevő!
Hagymalégy, répalégy, hagymamoly, káposztalégy stb. jól távol tartható a növényektől a fátyolfóliával (nem lyukasztott vagy bevágott hajtató fóliával). A világos fátyolfólia, amely átereszti a napfényt és a vizet, két-három hétig maradjon a növénykultúrán, ezzel megakadályozzuk, hogy a kártevők lerakják a petéiket. A cseresznyelégy május végén, június elején rakja le petéit az érésben lévő cseresznyébe.
Függesszük ki időben a fákra a sárga lapokat!
A sárgabarack és a meggy száraz ágait vágjuk le, és moníliafertőzés esetén égessük el. Akasszunk ki csapdát a levéltetű ellen. Idén a tavaszi időjárás bőven tartogatott meglepetéseket számunkra, ám ez az év ötödik hónapjában járva már végleg elbúcsúzhatunk az utolsó fagyos éjszakáktól is. Saját kertünkben a járvány idején is feltöltődhetünk, kikapcsolódhatunk egy kis aktív munkával, hiszen igazi élményt egy szépen rendezett kert látványa adja, amihez májusban is érdemes belevetnünk magunkat a munkába.

Ezek a legfontosabb kerti munkák májusban:
itt a 7 pontos feladat.

1 Ne feledd a gyepet! A leggyakoribb májusi kerti munka a fűnyírás, amit már áprilisban elkezdtek legtöbben. Füvünk most van a legnagyobb növekedési időszakban, úgyhogy olykor talán hetente kétszer is vágnunk kell. Most van itt az ideje lassan a nyári gyepmagasság beállításának is.

2.Ügyeljünk az öntözésre! Májusban szárazabb időszakok is előfordulhatnak, amikor kiemelten kell ügyelnünk a megfelelő, rendszeres öntözésre. Erre az éjszaka vagy a kora reggeli órák a legalkalmasabbak, mert ekkor párologtatnak a növények a legkevesebbet. A szárazabb időszakokon kívül fel kell készülnünk a nagyobb esőzésekre is, amik kedveznek a gombás megbetegedéseknek. Ezek ellen kiválóan védekezhetünk kertészetekben kapható speciális bio-növénykondicionálóval.

3.Régiek ápolása, újak ültetése! A kora tavaszi hagymások például a tulipánok mostanra elnyíltak. A kókadozó, szirmot hullató virágokat szabadítsuk meg a száraz részektől. A kertben pedig itt az ideje elültetni az egynyári növényeket.

4.Tápláljuk a talajt! A tavasz a legjobb időszak arra, hogy tápláljuk a földet, amibe veteményezünk. Ez hoz majd gazdag termést.

5.Irány a kert! A kora tavasszal elvetett zöldségeket már palántázni lehet. Ha még április végén nem tettük meg, ki lehet ültetni a kertbe például a paradicsomot, paprikát, zellert, spárgát és a karalábét is. De ilyenkor kerülhet földbe a sárgarépa és az uborka is. Ha lakásban tartjuk a fűszernövényeinket, ilyenkor már ki lehet ezeket is tenni az erkélyre, udvarra.

6.Elérkezett a cserjék ideje! Ilyenkor kell megmetszenünk a cserjéket, bokrokat. Erre mindenképpen egy hűvösebb napot válasszunk, a napsütéses, meleg időt kerüljük metszés szempontjából. A virágos cserjéink mostanra kezdenek elvirágozni. Ha elhervadnak, érdemes a kívánt formára metszeni azokat, most kell formát adni a cserjéknek.

7.Egyre több a kártevő! Májusban jelenik meg a legtöbb kártevő, ezért a növényvédelemre is érdemes nagyobb hangsúlyt fektetnünk. Általában elmondhatjuk, hogy a legjobb védekezés itt is a megelőzés. Erre alkalmazzuk a már jól bevált módszereinket, ha már vannak korábban sikeresen alkalmazott praktikáink. Jó tanácsok alapján néhány dologra oda kell figyelnünk, hogy jó eséllyel megelőzzük a kártevők elszaporodását.

- Válasszunk ellenálló fajtákat.
- Tartsuk tisztán a konyhakertet: szellős ültetés, összezsúfolás elkerülése, lehullott levelek, elszáradt növényi részek eltávolítása.
- Ugyanaz a faj lehetőség szerint három évnél hamarabb ne kerüljön ugyanarra a helyre.
- Használjunk vegyszermentes permetleveket.
- Ültessünk segítő, védő növényeket.

Május a palántázások hónapja szokott lenni a konyhakerti gyakorlatban. Hogy az idei május is olyan lesz-e, arra most az ilyen április eleji havazások és ár-meg belvizek idején nehéz magabiztos javaslatot tenni. De bízzunk a természet korrigáló erejében, s amit kora tavasszal összekuszált, májusra orgonaillattal és aranyat érő esőkkel fogja kijavítani.

2021.05.01.

Király László
elnök