Júniusi aktuális kerti tippek

2021.06.01 Szerző: Király László

Naptárunkat tekintve hivatalosan is elkezdődött a nyár. A növények intenzív növekedése még egy ideig nem fog alább hagyni, ezért a következő hónapokban is akad majd munka bőven.

Júniusi aktuális kerti tippek
Fénykép forrása: PxHere.com

A következőkben a júniusi kerti tennivalóinkat soroljuk fel.

Rózsák: a virágzás.
Az elszáradt virágokat óvatosan távolítsuk el, hogy a rózsabokor ne veszítsen túl sok levelet. Gondoskodjunk a tápanyag-utánpótlásról.
A rózsa betegségei: mint a lisztharmat, a rózsarozsda ritkán lépnek fel, ha a megfelelő fajtát a megfelelő helyre ültettük. A beteg leveleket azonnal vágjuk le, és ne adjuk a komposzthoz! A frissen ültetett rózsa meghálálja, ha esténként jól beiszapoljuk vízzel. A leveleket ne öntözzük! A jól begyökeresedett töveket viszont alig kell öntözni. A szerves trágyától a rózsa erőteljesebb lesz, és gazdagabban virágzik.

A sövények: ebben az időszakban vannak teljes növekedési fázisukban, ezért ilyenkor kell őket először nyírni. Ha a sövényben kismadarak fészkelnek, várjunk a nyírással, míg kirepülnek. Egy spárga mellett még a tömött sövényt is egyenesre vághatjuk. A visszavágással ne késlekedjünk, mert a csupasz ágak csak erőteljes visszavágás után hajtanak ki ismét. A gyepet most a csapadék mennyiségétől függően hetente nyírjuk, és megfelelően öntözzük.

Ha rendszeresen nyírjuk a füvet, akkor erősebbek és egészségesebbek lesznek a fűszálak, amelyek azután a gyomnövényeket is elnyomják. A fűnyesedék mulcsozáshoz is felhasználható.

A szarkaláb a júniusi fő virágzása után szeptemberben másodszor is hoz virágot, de csak akkor, ha az elöregedett hajtásokat tövig visszavágjuk.

Az egynyári virágok: sok vizet és trágyázást igényelnek, főként a virág ládákban. Az elnyílt virágokat távolítsuk el, így a növénynek több ereje marad a további virágzáshoz. Az egynyári virágokat egész nyáron ültethetjük-sőt, előnyös, ha fokozatosan ültetünk, mert ősszel tovább lesz virágszőnyegünk. Nyaralás idejére a támasztékot igénylő vagy kúszónövényeket elutazás előtt még egyszer kötözzük fel. A gyepet már ne trágyázzuk, mert fokozza a növekedést. A következő nyírás ugyanis csak nyaralás után esedékes.

Az összes szobanövényt és edényes növényt legkésőbb most vigyük a szabadba.

Zöldségek és fűszernövények: a dinnye, a tök és az uborka virágait most kell kézzel beporozni - a méhek valószínűleg segítenek a beporzásban, de azért ne hagyatkozzunk csak rájuk. A talajt gereblyézzük, majd mulcsozzuk, a hajszálcsövesség megszüntetéséhez a talajt folyamatosan lazítsuk, a gyomnövényeket irtsuk. Ha májusban elmaradt, még ez a hónap lehet a paradicsom, a karfiol, a karalábé, a brokkoli, édesburgonya vagy batáta stb. ültetésének az ideje.

Dísztökfélék: a kertészetben vásárolt palántát ültessük el. Melegebb időben a növények szebben fejlődnek.

Vethető: bokorbab, zöldborsó, édeskömény, hónapos retek, retek, cékla, uborka, karalábé, fejes saláta, sütőtök, mángold, karós bab.

Még fűszernövények is vethetők: kapor a kovászos uborkához, zsázsa, turbolya, petrezselyem. A paradicsom oldalhajtásait rendszeresen csipkedjük ki, és az alsó leveleket távolítsuk el. Rendszeresen öntözzük a zöldbabot, hónapos retket, sárgarépát és salátát.

Gyümölcsöskert: időszerű a szamóca és a cseresznye betakarítása. A szamóca visszavágása a betakarítás után. A málna a virágzása vége táján második trágyázást igényel. A lehullott gyümölcsöt azonnal távolítsuk el, hogy megelőzzük a gombabetegségeket. A gyümölcsfák vízhajtásait távolítsuk el. A fák tányérját levágott fűvel mulcsozzuk, a talaj ezáltal jobban tárolja a nedvességet.

Növényvédelem: júniustól kezdi az almamoly a petéi lerakását. Ha feromoncsapdát helyezünk el az almafák egyikén, ezzel jelentősen csökkenthetjük a peterakást. Az elbujt lárvákat ilyenkor elcsíphetjük. Közvetlenül a talaj felett erősítsünk hullámpapír gyűrűt a fa törzsére (a hullámpapírt 20cm magasságban hajtsuk ketté középen, fektessünk a hajlatba zsineget, és azzal kötözzük a fatörzshöz). A lárvák a hullámpapír csövecskéit jó búvó helynek találják a bábozódáshoz. Hasznos segítőtársaink, a madarak hamarosan rátalálnak az ínyencségekre, és kicsipegetik a bábokat vagy a lárvákat. Nagyon meleg nyarakon augusztus végén az eljárást ismételjük meg. Egyes zöldségeket mint a sárgarépa, a saláta és a cukorrépa meg kell ritkítani. A ritkítással biztosítani lehet a megfelelő légáramlást (ez több betegségtől is megvédi a növényeket), valamint több víz és műtrágya jut így a növényeknek. A paradicsomot ki kell támasztani, hogy a termés ne érje el a földet, és meg kell akadályozni a levelek elszáradását. A szőlő esetében, a tőtől a virágokig mindenhonnan el kell távolítani a fattyúhajtásokat, így a növény nem a terjeszkedésre, hanem a termésre fekteti a hangsúlyt. A hosszúszezonú növények köré ajánlatos levelekből, szalmából vagy szénából talajtakarót helyezni, megakadályozandó a talaj kiszáradását és a gyomnövények elszaporodását. A gazos szénát nem szabad talajtakarónak használni! Most, hogy befejeződtek az ültetések, elkezdődik a harc a rovarokkal, a kártevőkkel, a betegségekkel és a gyomokkal! Az olyan kártevők, mint a káposztalepke, a káposztabolha a kolorádóbogár vagy az uborkabogár, rövid időn belül nagy károkat tudnak okozni a növényekben, már az ültetés után. Egy vékony, poliészterszálakkal szőtt takaró, amely a fényt és a vizet átengedi, jó segítség lehet a kártevőkkel szemben. A takarót a talajhoz kell rögzíteni, és virágzáskor el kell távolítani. A dinnyét, a paradicsomot, a káposztaféléket és az uborkát meg kell védeni a lárváktól. Ez úgy érhető el, hogy a növények tövéhez kartongallért helyezünk el. A gallért 2cm-re a földbe kell süllyeszteni, és 7-8cm kell legyen a talajtól a magassága. Júniusban már nem kell fagytól tartani (remélhetőleg), így kiültethető a dália is. Termékeny, jó vízvezetésű talajt igényel, és naponta hat órát kell süsse a nap. Ha homokos vagy agyagos talajba kerül, a talajt néhány héttel az ültetés előtt szerves trágyával, komposzttal elő kell készíteni.

Egyéb teendők júniusban: irány a sziklakert, be kell oltani a rózsákat és a cserjéket! Ellenőrizni az évelő növényeket, a fejes salátát és a többi leveles zöldséget!

2021. június 01.

Király László
elnök